Fehérorosz börtönbe került uniós diplomata ügyében szólalt meg az Unió – nem is akárhogy
Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint az uniós diplomatát a fehérorosz hírszerző szolgálat fogta el az uniós küldöttség irodája előtt.
Az unió további személyeket szankciónál Líbiában, Dél-Szudánban és Eritreában is az emberi jogok súlyos megsértése miatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon megállapodtak, hogy szankciókat vezetnek be tizenegy mianmari ember és négy entitás ellen, akik, illetve amelyek, felelősek a február 1-jei puccs végrehajtásáért, illetve az annak nyomán kirobbant tüntetések erőszakos elfojtásáért – olvasható az uniós tanács hétfői közlönyében.
Az intézkedések utazási korlátozásokról, vagyoni eszközök befagyasztásáról, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek a jegyzékbe vett emberek és szervezetek vonatkozásában.
A Külügyek Tanácsa hétfőn abban is megállapodott, hogy az múlt év végén elfogadott uniós emberi jogi szankciórendszer keretében négy magas rangú kínai hivatalnokokat sújt korlátozó intézkedésekkel, akik felelősök az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért. Emberi jogi csoportok szerint a muszlim kisebbségi csoportokhoz tartozó mintegy 1,5 millió embert, köztük
az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.
Ugyancsak az uniós emberi jogi szankciórendszer keretében az EU korlátozó intézkedéseket foganatosít több észak-koreai ember ellen az országban tapasztalható általános emberi jogi elnyomás miatt, illetve
Az unió további személyeket szankciónál Líbiában, Dél-Szudánban és Eritreában is az emberi jogok súlyos megsértése miatt.
(MTI)
Fotó: Illusztráció